Mozaik Múzeumtúra a 25 éves NKA kiállításán

Ebben az évben 25 éves a Nemzeti Kulturális Alap, mely alkalomból az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma által támogatott, 25 különféle projektből összeállított kiállítás nyílt Miskolcon. A Nemzeti Kulturális Alap az Intézetünk által koordinált és lebonyolított Mozaik Múzeumtúra programot is beválogatta a kiemelkedő 25 projekt közé, amelyek novembertől „vándorútra kelnek”, s a belőlük álló kiállítást országszerte több helyszínen – könyvtárakban, levéltárakban, múzeumokban – lehet megtekinteni.

A Könyvtár, levéltár, múzeum – a 25 éves NKA és a közgyűjteményi örökség kiállítás megnyitóján Dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin főigazgatója hangsúlyozta, hogy a negyed század cselekvései nem csak kiadványokban, kiállításokban vagy forrásgyűjteményekben mutatkoznak meg, hanem a mindennapjainkban is, amikor betérünk a könyvtárakba, levéltárakba, múzeumokba, s ez az, ami igazán lényeges. Dr. Matskási István, a Magyar Természettudományi Múzeum címzetes főigazgatója elmondta: nagyon fontos, hogy a közgyűjtemények munkáját a társadalom számára is közkinccsé tegyük.

(fotó: Baranczó Benedek)

A Mozaik Múzeumtúra program célja, hogy bemutassa, megismertesse a magyarországi múzeumok sokszínű kulturális kínálatát és növelje a hazai múzeumok és kiállítóhelyek látogatottságát. A 2014-ben elindított programban immár 365 múzeum vesz részt. Missziónk, hogy a 8–16 év közötti fiatal korosztállyal, a jövő múzeumlátogatóival szerettessük meg a kiállításokat, és bízunk benne, hogy a felnőtt lakosságot is sikerül megszólítanunk.

Programunk során indítottuk útjára a Mozaik Múzeumtúra hiánypótló, reprezentatív könyvsorozatot, melyek célja, hogy a legfontosabb magyarországi, valamint a magyar vonatkozású, határon túli múzeumok és kiállítóhelyek bemutatásával átfogó képet nyújtson a magyar múzeumi szféráról. A könyvsorozat mellett különféle rendezvényekkel igyekszünk felkelteni a múzeumok iránt az érdeklődést. Országjáró roadshow keretében a helyi kiállítóhelyekkel közösen múzeumi napokat szervezünk, ahol változatos, sokszínű programokkal, különleges tárlatvezetésekkel, társművészeti előadásokkal és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várjuk az érdeklődőket. A Mozaik Múzeumtúra Roadshow eddig 16 városba jutott el, ahol 61 résztvevő múzeum közreműködésével 224 múzeumi programon közel 20 000 ember vett részt.

A múzeumokat elvisszük az iskolákba is! A felsős diákok számára szervezett Iskolai edukációs programunkon játékos vetélkedőkkel, kitelepülő múzeumpedagógiai foglalkozásokkal szólítjuk meg a jövő múzeumlátogatóit. 2017 tavaszától kezdve 14 magyarországi és 1 felvidéki iskolába vittük el a múzeumi élménynapot, így összesen több mint 4000 diák vett részt a különböző tantárgyakhoz kapcsolódóan múzeumpedagógiai foglalkozásokon.

Mindezeken felül egynapos múzeumtúrákat szervezünk a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesülettel, a fiatal korosztály számára pedig elindítottuk a Mozaik Múzeumtúra mobil alkalmazással játszható online matricagyűjtő játékunkat, amelyben a meglátogatott múzeumok matricáit saját online albumukba gyűjtve válhatnak bronz, ezüst, majd arany fokozatú múzeumlátogatóvá. A Mozaik Múzeumtúra mobil alkalmazás azonban nem csak a matricagyűjtő-játék nélkülözhetetlen eszköze: részletesen ismerteti a programban részt vevő közel 400 múzeumot, amelyek között tematika, település vagy abc szerint kereshetünk, a nyitóoldalán pedig aktuális múzeumi programok és hírek jelennek meg. A Mozaik Múzeumtúra 2017 tavaszától országos kulturális és családi rendezvényeken is részt vesz: többek között a Múzeumok Majálisán és a PlayKID – Minimax Gyermeknapon is találkozhattak már velünk az ide látogatók.

Tartsanak velünk, fedezzük fel együtt a magyarországi múzeumokat! www.mozaikmuzeumtura.hu

A rendezvényről az M5 Kulturális híradója is beszámolt a műsort a képre kattintva nézheti meg.

(klikkeljen a képre)

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kiadványok megrendelése


 

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |