„Alkotók és alkotások – szubjektív mű(vészet)értelmezés - Örökség Műhely

Augusztusban tovább folytatódik az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Örökség Műhely elnevezésű programsorozata.

Következő kerekasztal-beszélgetésünket „Alkotók és alkotások – szubjektív mű(vészet)értelmezés Kontur András szobrász-, és Giczy Kristóf grafikusművésszel” címmel a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskolával együttműködésben szervezzük meg 2024. augusztus 27-én, kedden délután 14 órától a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban (Kápolnásnyék, Kazinczy u. 22-30, 2475).

A rendezvény résztvevői:
Giczy Kristóf – grafikusművész, rézkarcoló
Kontur András – szobrászművész
Beszélgetőpartner:
Rodics Eszter – elnök, Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola

Az „Alkotók és alkotások – szubjektív mű(vészet) értelmezés” címmel rendezett Örökség-Műhely kerekasztal-beszélgetés keretében az alkotók és a befogadók szubjektív mű- és művészet értelmezését szeretnénk körül járni, és a megfogalmazott gondolatokkal elősegíteni e közös szellemi utazást a kortárs képzőművészet két jeles alkotója, Giczy Kristóf és Kontur András segítségével. Vajon mit is jelent számukra ma alkotónak lenni abszolút értelemben, és milyen szerepet is töltenek be az alkotók, művészek a közéletben? Hasonlóképpen fontos szempont mindezt megvizsgálni a közönség, a befogadó oldal szemszögéből is: mit jelent ma művészet-fogyasztónak, műértőnek, műélvezőnek lenni, és milyen felelőssége van az egyes embernek abban, hogy a művészet kultúra- és nemzetmegtartó ereje megmaradjon?

A művész különleges alkotói tudatállapotban, mintegy a saját határait feszegetve próbálja megragadni önmaga és a külvilág jelenségeit, történéseit. Ez gyakran nehéz és olykor hálátlan feladat is, hiszen a művész fogalmaz meg és önt képzőművészeti formába olyan gondolatokat, érzéseket, amelyeket a hétköznapi ember nehezen tud kifejezni, megfogalmazni vagy akár észre venni. Az alkotói folyamat során a művész mindenképpen jelet kíván hagyni maga után, olykor a halhatatlanság felé törekedve. Azonban az a valóság, amely létrehozza a művet, állandó impulzusokkal stimulálja őt. Ezekből az impressziókból és az intellektuális, esztétikai elmélyülésből, technikai tudásból, invencióból jön létre az időtálló alkotás, amely fontos szerepet tölthet be a közéletben is. A megszületett, kész művek az adott kor társadalmi, politikai lenyomatát is hordozzák. Ugyanakkor a befogadó nyitottságán múlik, hogy érvényre jut-e az alkotásban rejlő üzenet. Karácsony Sándor írót idézve ugyanis a művészeti alkotás sikere abban rejlik, hogy a közönség, a néző, az olvasó azonosulni tud-e a művészeti alkotással vagy sem. S abban a pillanatban, mikor egy műalkotással azonosulni tud a közönség: megszületik a siker.

A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola olyan művészetet népszerűsítő, oktató intézmény, amely 2019 óta rendületlenül dolgozik azon, hogy kiállításaival, szakmai programjaival, különböző kezdeményezéseivel támogassa a kárpát-medencei művészek alkotási és közösségépítő lehetőségeit. Igyekszik ugyanakkor lehetőséget biztosítani arra is, hogy a közönség is megtalálja és kihasználja a kapcsolódási pontokat a művészek világához. Ezért törekszik arra, hogy olyan találkozásokra adjon alkalmat, melyek – amellett, hogy maradandó élményt nyújtanak a látogatók számára – segítenek eligazodni a folyamatosan formálódó alkotói, művészeti életben is.

A rendezvény Facebook eseménye.
A program a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskolában együttműködésben, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |