Rólunk

RÓLUNK

A 2012-ben alapított Örökség Kultúrpolitikai Intézet a hazai közpolitikai intézetek többségével szemben határozott szakterületi profilt képvisel: fő tevékenysége kultúrpolitikai, illetve kulturális tárgyú kutatások folytatása, elemzések készítése, projektek lebonyolítása, konferenciák szervezése és kiadványok publikálása.

Mára önálló kulturális projekttel, az elmúlt években rendszeressé vált és a nagyközönség számára nyitott rendezvényekkel, valamint több saját könyvsorozattal büszkélkedhetünk. Intézetünk kezdeményezésére indult el Magyarország eddigi legnagyobb múzeumnépszerűsítő programja, a Mozaik Múzeumtúra, s a mi gondozásunkban jelent meg a hozzá kapcsolódó könyvsorozat is, rendszeressé váltak továbbá aktuális kulturális és kultúrpolitikai témákra összpontosító beszélgetéseink, és elindítottuk Közép- és Kelet-Európa történelmét újszerűen vizsgáló társadalomtudományi könyvsorozatunkat Nyugat-eurázsiai idő címmel.

Látható, Intézetünk kiemelt figyelmet fordít a kultúra társadalmi szerepére, s ezzel összefüggésben azokra a társadalomtudományi megközelítésekre is, amelyek kulturális vonatkozásúak, vagy tágabb értelemben vett kultúrpolitikai jelentőséggel bírnak.

Hisszük, hogy a magyar kultúra egyik legfőbb erőssége a sokszínűségében rejlik, és gazdag kulturális örökségünk csak ennek megismertetése, bemutatása révén őrizhető meg a jövő generációk számára. Ennek szellemében végezzük munkánkat.

 

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Kiadványok megrendelése


 

Hírlevél feliratkozás


A Magyarság Kulturális Fővárosa Program előkészítését a Miniszterelnökség támogatja.


Tájékoztató rendezvényeken készülő fényképfelvételekről és azok felhasználásáról:
Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tájékoztatja a rendezvényein résztvevőket, hogy az eseményeken kép- és hangfelvételeket készíthet.
A rendezvényeken részt vevők az azokon való részvétellel elfogadják és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy róluk kép- és hangfelvétel készüljön. Tudomásul veszik, hogy a rendezvényen készült fotókat az Intézet a honlapján és közösségi média oldalain a rendezvény népszerűsítése, a rendezvényről tájékoztatás céljából felhasználhatja.
A rendezvényről készült felvételeket az Intézet jogosult átadni a rendezvény fellépőinek, szereplőinek honlapjukon és közösségi média oldalaikon történő felhasználásra.
A fényképek törlése indokolt esetben kérhető az info@oroksegintezet.hu e-mail címen.

©2024 Örökség Kultúrpolitikai Intézet, 1092 Budapest, Ferenc körút 14. | Tel.: 06 20 388 2348 | E-mail: info@oroksegintezet.hu |